A dolgozói személyszállítás előnyeiről

Az elmúlt hónapokban nagyon sok mindenben változott meg az életünk, sajnos szinte semmi sem a régi. Ez vonatkozik a munkába járási szokásokra is, ugyanis most, hogy a legtöbb helyen véget ért a home office időszaka, az embereknek vagy muszáj igénybe venniük a tömegközlekedést vagy alternatív megoldást kell keresniük. Sokan váltottak át biciklire, motorkerékpárra, de sajnos ezek sem jelentenek mindenkinek jó választást. Ha Ön cégvezetőként szeretné megkönnyíteni munkavállalói helyzetét, a legjobb helyen jár, ugyanis most kedvező áron megrendelheti tőlünk a dolgozói személyszállítást!

NYÁRI, NAPKÖZIS KALANDTÁBOR GYEREKEKNEK!

Sajnos a koronavírus-járvány a tavaszt és a nyár elejét teljesen átalakította, azonban úgy tűnik, hogy a nyár második felére valamelyest rendeződik a helyzet, és ha nem is tért minden vissza a régi kerékvágásba, nagyrészt azért sikerült normalizálni a helyzetet. Ennek nem csak a felnőttek, de a gyermekek is örülhetnek, hiszen így van lehetőségük olyan programokon részt venni, amelyek egy elharapódzó járvány esetén biztosan lehetetlenek lettek volna. A nyári, napközis táborok például biztosan elmaradnának, ha nem lehetne a fertőzésveszélyt kordában tartani néhány egyszerűen betartható szabály segítségével.

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR BUSZOS UTAZÁSSAL!

Itt a nyár, most már igazán ideje a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak! A gyerekek is megérdemlik a mókát, ezzel a céllal indítjuk el az új nyári napközis táborunkat júniustól augusztusig. Egy hetes turnusokban szervezünk napközis tábort alsó tagozatos gyerekeknek, színes és igazán változatos programokkal. Ez a napközis tábor abban különbözik a hagyományos táboroktól, hogy az aktuális helyzethez alkalmazkodva nem ott alvós programról van szó. 

20 FŐS BUSZ BÉRLÉS SOFŐRREL AZOKNAK, AKIK AZ UTAZÁST CSAK ÉLVEZNI SZERETNÉK!

Nagyobb társasággal indulnak útnak? Ebben az esetben már érdemes elgondolkodni azon, hogy buszt béreljenek. A 20 fős busz bérlés sofőrrel egyike a társaságunk szolgáltatásainak. A kisebb létszámú kirándulások vagy csapatépítők és üzleti utak, programok kollégákkal, barátokkal vagy rokonokkal mind kiváló alkalom arra, hogy ne csak a program, hanem az utazás is nagyszerű legyen.

SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BUSZOKKAL: NE ADJA FEL A KÉNYELMET ÉS A MEGBÍZHATÓSÁGOT!

A nagyobb távolságok áthidalásához járműre van szükség. Az utazás minőségét és karakterét az is jelentősen befolyásolja, hogy az utazás milyen járművel és milyen körülmények között történik. Azoknak, akik a legjobb élményre törekednek és fontos számukra a kényelem és a kiemelkedő színvonal, javasoljuk személyszállítással kapcsolatos szolgáltatásunkat!
A személyszállítást kisbuszokkal, illetve buszokkal bonyolítjuk le. Természetesen nem régi, elhasznált járművekre kell gondolni, hanem többségében Mercedes buszokra, amik igényes személyszállítást tesznek lehetővé.
A buszbérléssel sok olyan előnyre tesz szert, amit értelemszerűen a tömegközlekedés használatával vagy akár az autós utazással is nélkülöznie kell. A buszaink tökéletesen tiszta, rendben tartott állapotban indulnak útnak, megbízható műszaki paraméterekkel rendelkeznek. Minden utazás komfortos körülmények között, kiszámítható tempóban történik, teljes mértékben az ügyfelek igényeihez igazodva.
Amennyiben a személyszállítással kapcsolatos szolgáltatásunk felkeltette a figyelmét, keressen minket megadott elérhetőségeinken! 

A BUSZBÉRLÉS OSZTÁLYKIRÁNDULÁSRA IS JÓ VÁLASZTÁS!

Nyakunkon a tavasz, ilyenkor már érdemes elkezdeni szervezni a szabadtéri programokat, köztük az osztálykirándulásokat is. Egyrészt meg kell találni a megfelelő úticélt, ahol elég programlehetőség áll rendelkezésre, a szállást, valamint meg kell szervezni az utazást is. Ha Ön épp ezzel kapcsolatban keresgél, a legjobb helyen jár, ugyanis cégünk a buszbérlést osztálykirándulásokra is biztosítja!
A buszbérlés osztálykirándulásra több szempontból is előnyös. Jelentősen leegyszerűsíti a gyerekekkel való közlekedést, nem kell igénybe venni távolsági buszt, vonatot, nincs átszállás, kötött menetrend és kellemetlenség, ha lekésik a csatlakozást. A busz „háztól házig” viszi a résztvevőket, vagyis a találkozási ponttól egészen a szállásig. Természetesen lehetőség van a buszbérlésre a kirándulás elejétől a végéig, aminek köszönhetően az ottani programok is rugalmasabban bonyolíthatóak le.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha szeretné igénybe venni a buszbérlést osztálykirándulásra, munkatársaink szívesen tájékoztatják a részletekről! 

KISBUSZ BÉRLÉS BUDAPESTEN IDŐSOTTHONOK SZÁMÁRA IS!

Gyakori, hogy az idősotthonok különféle programokat szerveznek a lakóik számára, amik színesebbé, izgalmasabbá teszik a napjaikat. Ezek sokszor helyben kerülnek lebonyolításra, de természetesen előfordulnak olyan programok is, amikhez utazni is kell: csoportos színház- vagy múzeumlátogatás, rendezvényen való részvétel. Ilyenkor kiemelt figyelmet kell fordítani a csoport utaztatására, hiszen az idősek sokszor nehezen mozognak, ezért a tömegközlekedés az esetek többségében egyből ki is záródik. Hogy mi a legjobb megoldás? Természetesen nem a program lemondása, hiszen a kisbusz bérlés Budapesten idősotthonok számára is elérhető!
Cégünk 20, 26 és 28 fős buszokkal áll rendelkezésre, természetesen sofőrrel együtt. Járműveinkben mindenki kényelmesen utazhat a tömegközlekedés nehézségei nélkül. Kollégáink az előre megbeszéltek szerint el, majd a program után visszaszállítják a csoportot. A kisbusz bérlés Budapesten jó választás idősotthonok számára is!
Kérje bátran ajánlatunkat Ön is, válassza a kisbusz bérlést Budapesten, ha csoportos programot szervez idősek számára! 

BUSZBÉRLÉS ELÉRHETŐ ÁRON?
NÁLUNK LEHETSÉGES!

Számos olyan helyzet fordulhat elő, amikor egy személyautó valamilyen szempontból kevésnek bizonyul az utazáshoz. Egy nyaralásnál például könnyen megeshet, hogy nem fér egy autóban kényelmesen az egész család, arról pedig még szó sem esett, hogy a rengeteg csomag végül hol kap helyet. Nagyobb baráti társasággal való utazás esetén ugyanez a helyzet állhat elő. Ilyen esetekben tökéletes megoldás a buszbérlés!
Buszaink jól felszereltek, minden műszaki előírásnak megfelelnek, és kényelmes utazást biztosítanak mindenki számára. A segítségünkkel akár egy nagyobb társaság is könnyedén utazhat. Ha buszt bérel, nem kell azon gondolkodnia, hogy vajon hány autó kellene ahhoz, hogy mindenki elférjen, és azt sem kell megbeszélni, hogy ki szeretne az kocsijával menni, és ki vág neki az útnak tömegközlekedéssel.
A buszbérlés ráadásul kedvező áron is elérhető, amennyiben hozzánk fordul! Ha szeretné igénybe venni szolgáltatásunkat, vagy kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén! 

SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BIZTONSÁGOSAN, A LEGNEHEZEBB ÚTVISZONYOK KÖZEPETTE IS!

Elérkezett a november, az idő egyre hidegebb, lassan megérkezhet az első havazás is. A hideg időszakok mindig megnehezítik a közlekedést, akár saját autóval, akár busszal, vonattal jár valaki. Ilyenkor minden vezetőnek a legjobb tudására van szüksége, hiszen az utak csúszóssá válnak, főleg ha ónos eső esik. Ez kihatással van a munkahelyekre való bejutásra is, mert sokan késnek, elakadnak útközben. Természetesen mindenre van megoldás, ilyenkor a legjobb, ha a dolgozói személyszállítását profi, tapasztalt cégünkre bízza.
Cégünk régóta végez személyszállítást vállalkozások részére. Ez a szolgáltatásunk megrendelhető állandó, de akár időszakos jelleggel is, így szívesen állunk rendelkezésre abban az esetben is, ha csak a hideg, nyirkos hónapokra szeretné igénybe venni a dolgozói személyszállítást. Ha ránk bízza a feladatot, biztos lehet benne, hogy mindenki időben, épségben be fog érni, senki sem késik el amiatt, mert sokáig takarítja a havat az autójáról.
Amennyiben kérdése van a személyszállítással kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal, kollégáink szívesen tájékoztatják a részletekről! 

MIKROBUSZ BÉRLÉSSEL KÜLÖNLEGESEBB ÚTI CÉLOK IS ELÉRHETŐVÉ VÁLNAK!

Hazánkban és környékén rengeteg gyönyörű hely és érdekes város van, ahova érdemes ellátogatni. Ezeknek a kirándulásoknak azonban sokszor az szab gátat, hogy az úti célok nehezen megközelíthetőek, pedig akár az egész baráti társaság szívesen részt venne a programon. Szerencsére ma már nem a saját autó vagy a tömegközlekedés jelenti az összes eljutási lehetőséget, hanem kedvező áron lehet mikrobuszt bérelni.
A mikrobusz bérlésnek köszönhetően az egész társaság együtt utazhat, ráadásul választhatnak maguknak olyan úti célt is, ami tömegközlekedéssel nem, vagy csak nehezen lenne megjárható. Az ország keleti feléből például nem egyszerű eljutni még a Balatonhoz sem, viszont, ha nem kell igazodni a buszokhoz, vonatokhoz, máris sokkal rugalmasabban alakítható a nap. Egynapos kirándulást tervez Grazba? Felfedezné Aradot? A megoldás a mikrobusz bérlés!
Keressen fel minket bizalommal részletes tájékoztatásért a mikrobusz bérléssel kapcsolatban! Kollégáink szívesen válaszolnak minden kérdésére. 

MEGBÍZHATÓ SZOLGÁLTATÁST KERES BUDAPESTEN KISBUSZ BÉRLÉSSEL KAPCSOLATBAN?

Manapság több kisbusz bérléssel kapcsolatos szolgáltatás érhető el a fővárosban a különböző személyszállítással foglalkozó cégeknél, azonban természetes, hogy az ügyfelek a legjobb és legmegbízhatóbb lehetőséget keresik. Ha Ön is hasonló elvárásokkal indul neki a kisbusz bérlésnek Budapesten, azonban nem találta meg a kritériumoknak megfelelőt, ne kutasson tovább, ugyanis jó helyen jár!
Budapesten kisbusz bérléssel kapcsolatban is a maximumra törekszünk, hogy a bennünket felkereső ügyfeleknek a legjobbat nyújthassuk. Szolgáltatásunk pontos és rugalmas, a kisbuszok az indulás napján időben a rendelkezésre állnak, így, ha például üzleti partnereket szállíttatna vagy fontos személyeket vár, nem kerülhet kellemetlen szituációkba a késés miatt. Budapesten kisbuszbérléskor megfelelően karbantartott, igényes járműveket biztosítunk, így az utasok kényelme és biztonsága garantált.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és szeretné megtapasztalni az általunk biztosított kisbusz bérlés előnyeit, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken! 

KINEK AJÁNLJUK A MIKROBUSZ BÉRLÉST?

A mikrobusz bérlés előnyei sokak számára jelentenek könnyebbséget, ha utazásról van szó. Elsősorban azoknak érdemes megfontolni a mikrobusz bérlést, akik csoportosan, többen utaznának egyszerre, de nem szeretnének több autóból álló konvojban utazni vagy egyáltalán nem rendelkeznek autóval, de a tömegközlekedést sem szívesen választják.
Egy mikrobuszban mindenki együtt utazhat, a csomagtartóban kényelmesen elférő csomagokkal. Nem kell aggódni a járat indulások, a csatlakozások vagy a pontos érkezés miatt. A buszos utak saját szervezésben megadják azt a szabadságot és kényelmet, amit a tömegközlekedés nem. Az autós utakkal ellentétben itt nem az utasokra hárul a vezetés fáradtsága, hanem képzett, tapasztalt sofőr vezeti a mikrobuszt.
Keressen fel minket bizalommal, ha belföldre vagy külföldre utazna társaságával, és vegye igénybe nívós szolgáltatásainkat mikrobusz bérléssel kapcsolatban! A megadott elérhetőségeink egyikén kérjen tőlünk bővebb tájékoztatást! 

MIT NYÚJTUNK A SOFŐRÖS KISBUSZ BÉRLÉS ÁRÁÉRT CSERÉBE?

Egy vagy több napos útra készül többedmagával és akárhogyan is számolja, autóval nem éri meg elindulni? Válassza a kisbusz bérlést sofőrrel! Amennyiben többen indulnak útnak és nem szeretnének több személyautót bevonni az utazásba, illetve egymást terhelni a vezetéssel, bízzák cégünkre az utaztatást!
Kisbuszainkkal és tapasztalt sofőrjeinkkel mindannyian kényelmesen és megfizethető áron utazhatnak. A sofőrös kisbusz bérlés ára honlapunkon részletesen kifejtésre kerül a vonatkozó menüpontban. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a kiválasztott kisbusz és az utazó személyek száma is befolyásolja, hogy hogyan alakul ki véglegesen sofőrös kisbusz bérlés ára. Számunkra ügyfeleink elégedettsége az első, ezért igyekszünk mindig kedvező árajánlatot adni.
Amennyiben kérdése van a sofőrös kisbusz bérlés árakról, illetve szolgáltatásainkról, keressen fel minket a megadott elérhetőségeink egyikén! Kollégáink szívesen nyújtanak részletes tájékoztatást. 

PRAKTIKUS ÉS GYORS UTAZÁS? KISBUSZ BÉRLÉS SOFŐRREL!

Szinte bárhova is szervezünk kirándulást, sarkaltos kérdés az utazás megszervezése. Menjünk tömegközlekedéssel, annak minden előnyével és hátrányával együtt? A saját autó sem biztos, hogy jó választás, mert akkor valakinek az úton csak a vezetéssel kell foglalkoznia. Mi ilyenkor a legjobb döntés? Ideális lehet például a kisbusz bérlés sofőrrel!
Annak, hogyha kisbuszt bérelünk sofőrrel, nagy előnye, hogy a közlekedés ugyanolyan rugalmasan oldható meg, mintha saját autóval mennénk. Nem kell várni buszra, vonatra, nem kell a menetrendekhez igazodni, hanem egyszerűen, gyorsan a helyszínre juthatunk. Mindemellett az egész csapat együtt lehet az utazás során is, anélkül, hogy valamelyiküknek vezetnie kellene. Ez kifejezetten előnyös például egy külföldi kirándulás során, hiszen nem mindenki rendelkezik kellő tapasztalattal ahhoz, hogy idegen környezetben is magabiztosan vezessen, valamint igen megterhelő is a több órás vezetés.
Ha szeretne többet tudni a lehetőségről, érdeklődjön bátran elérhetőségeinken! Válassza a kisbusz bérlést sofőrrel, és élvezze a rugalmasan alakítható kirándulás előnyeit! 

TÖMEGKÖZLEKEDÉS HELYETT VÁLASSZA REPTÉRI TRANSZFERÜNKET!

Az emberek többsége, ha repülővel utazik, a reptérre történő kijutáshoz a tömegközlekedést szeretné választani, pedig lehet, hogy érdemesebb más megoldás után nézni. Az utóbbi időben rengeteg útépítés, terelés nehezíti meg a tömegközlekedők mindennapjait, ráadásul a metrófelújítás is hatással van a közösségi közlekedésre. Mindezen tényezők rendkívüli kockázatot jelentenek a repülőjáratok elérésével kapcsolatban, ezért inkább előnyösebb, ha reptéri transzfert választanak az utazók tömegközlekedés helyett.
A reptéri transzfer szolgáltatással nem kockáztatja meg azt, hogy ne érje járatát, ugyanis pontosan, időben meg fog érkezni a repülőtérre. Ilyen körülmények között sokkal kellemesebb lesz az utazás, és nem kerülhet kellemetlen szituációkba se a közlekedés lassúsága miatt. Reptéri transzfer szolgáltatásunk kényelmes, százszázalékban megbízható, ügyfélközpontú.
Kerülje el reptéri transzfer szolgáltatásunkkal a tömegközlekedési káoszt és a kiszámíthatatlanságot! A szolgáltatás igénybevételéhez lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken! 

A KISBUSZBÉRLÉS CSAPATÉPÍTÉSRE IS PRAKTIKUS MEGOLDÁS!

Napjainkban szerencsére már minden cég tisztában van a csapatépítő programok fontosságával. Ezek növelik a dolgozók csapatmunkájának hatékonyságát, és elősegítik, hogy az irodában jó hangulat uralkodjon a napi munka során. Azonban a legtöbb esetben problémát okoz a csapatépítés helyszínére való utazás, főleg, ha az távol esik a cég telephelyétől. A kisbuszbérlés csapatépítéskor is megkönnyíti a helyzetet!
A kisbuszbérlésnek csapatépítésre megvan az az előnye, hogy az összes dolgozó együtt, kényelmesen tud a helyszínre jutni, és így már az utazás is a program része. Az odaút a közös izgalom jegyében telhet, míg a visszaúton megoszthatják egymással élményeiket a résztvevők. Nem kell igazodni semmilyen tömegközlekedési eszközhöz, nem kell átszállni, és a hely bármennyire is messze van, az odajutás egyszerű.
Válassza a kisbuszbérlést csapatépítésre is, az ezzel kapcsolatos részletekért pedig keressen fel minket megadott elérhetőségeink bármelyikén! Kérje ajánlatunkat akár még ma! 

BUSZBÉRLÉS BUDAPESTEN OVIS KIRÁNDULÁSHOZ IS!

Itt a tavasz, a kirándulások szezonja. Ilyenkor nem csak a családi szabadtéri programok szaporodnak meg, hanem az iskolás és óvodás kirándulások is. Cégünk lehetőséget biztosít budapesti buszbérlésre az ovis kirándulásokhoz is!
Egy csoport óvodás gyerekkel nem könnyű kirándulni, hiszen mindig van egy-két gyermek a csoportban, aki hajlamos nem odafigyelni, lemaradni, picit odébb kószálni a csoporttól. A tömegközlekedés pedig még nehezebb velük, mert egy 20-30 fős csoport esetén nem biztos, hogy mindegyikük le tud ülni a buszon, az óvónőknek pedig nagyon kell figyelniük, hogy az összes gyerek ott szálljon le, ahol kell.
Buszbérléssel mindezek a nehézségek elkerülhetőek! Ha az ovis kirándulásokhoz budapesti buszbérlés mellett dönt, cégünk bonyodalmak nélkül, gyorsan a kívánt helyre szállítja a csoportot, majd pedig vissza az intézményhez.
Keressen minket bizalommal az ovis kiránduláshoz való buszbérléssel kapcsolatban is, munkatársaink készséggel tájékoztatják a részletekről! 

BUSZBÉRLÉS OSZTÁLYKIRÁNDULÁSHOZ IS!

Alig egy hónap, és nyakunkon a tavasz. Ilyenkor már érdemes elkezdeni szervezni a tavaszi programokat, például az osztálykirándulásokat is. Célszerű kitalálni a pontos helyszínt, időpontot és megszervezni a közlekedést is. A legjobb megoldás a buszbérlés osztálykiránduláshoz!
Ha az osztálykirándulásra buszbérlés mellett döntünk, egy sokkal biztonságosabb és egyszerűbb módját választhatjuk a helyszínre jutásnak, mint a tömegközlekedés, ráadásul nem kell a busz és a vonat menetrendjéhez sem alkalmazkodni. Amennyiben buszt bérelünk az osztálykiránduláshoz, elfelejthetjük a késések miatti aggódást is, ami sok bosszúságot és kellemetlenséget tud okozni. Egyszerűbb és kényelmesebb, ha a gyerekeket „háztól házig” szállítjuk, átszállások és sok gyaloglás nélkül.
Forduljon hozzánk bizalommal, válassza a buszbérlést osztálykiránduláshoz is! Várjuk megkeresését, a részletekkel kapcsolatban érdeklődjön bátran kollégáinktól a honlapunkon feltüntetett elérhetőségeink egyikén! 

CSOPORTOS SÍELÉS? BÉRELJEN BUSZT A RÉSZTVEVŐK UTAZTATÁSÁHOZ!

Nincs kétség afelől, hogy az egyik legnépszerűbb téli sportnak a síelés számít. A legtöbb ember alig várja a januárt, februárt, hiszen ez a legideálisabb időszak a síeléshez. Ilyenkor rengeteg, több főből álló csoport indul útnak, annak érdekében, hogy hódolhassanak a havas örömöknek, a síparadicsomok teljesen megtelnek a tél szerelmeseivel. Ha Ön is nagy társasággal szeretne utazni, és a kijutáshoz kényelmes, biztonságos lehetőséget keresnek, béreljen buszt!
A buszbérlés a legideálisabb megoldás a síparadicsomokba történő kijutáshoz, ha nagyobb társaság, csoport szeretne menni. A járművekben mindenki kényelmesen elfér, a sífelszerelésével és a személyes holmijaival együtt. Nemcsak a komfortérzet miatt érdemes a buszbérlés mellett dönteni, hanem az anyagiak is a szolgáltatás mellett szólnak. Manapság rendkívül költséges a vonattal történő utazás, ráadásul előfordulhat, hogy a vasútállomástól még további járművel is szükséges utazni a célállomáshoz. Sokkal kedvezőbb, ha a buszbérlés mellett döntenek, hiszen így az utazók között a költségek jobban eloszlanak és nem is kell plusz kiadással számolni, mert a busz ott teszi le az utazókat, ahol a célállomás, vagyis a síparadicsom található. Ráadásul, ha buszbérlésről van szó, az emberek szívesebben is szállnak be a költségekbe, hiszen tudják, hogy így valóban minőségi körülmények között utazhatnak.
Ha felkeltettük érdeklődését és szeretne buszt bérelni síeléshez, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken! 

KISBUSZ BÉRLÉS BUDAPESTEN A TÉLI GYERMEKPROGRAMOKHOZ IS!

A karácsony közeledtével nem csak a családi, hanem az iskolai gyermekprogramok is megszaporodnak. Közös látogatás az osztállyal a Mikuláshoz, vagy egy szervezett séta a gyönyörűen feldíszített városban? Esetleg színházba megy az egész osztály? A legjobb megoldás a helyszínre jutáshoz a kisbusz bérlés Budapesten!
Sok gyerekkel közlekedni a fővárosban sosem egyszerű, de ez még inkább igaz a téli időszakra, amikor hideg van, csúszósak a járdák, ráadásul hamar besötétedik. Pedig sok téli program a sötétedés utáni időszakra esik még az iskoláskorú gyerekek számára is. Ha a csoporttal kilátogatnak a Vörösmarty térre, vagy épp egy előadásra mennek, szinte biztos, hogy azzal jár, hogy egy osztálynyi gyerekkel kell sötétben közlekedni. Ennek elkerüléséhez ajánljuk a kisbusz bérlést Budapesten! A kölcsönzés a téli időszakban is lehetséges, és érdemes vele számolni az iskolai programok szervezésében.
Forduljon hozzánk bizalommal, és válassza a kisbusz bérlést Budapesten, kedvező feltételekkel állunk rendelkezésére! 

KORCSOLYÁZÁS VAGY ÚSZÁSOKTATÁS? A GYEREKEK SZÁLLÍTÁSÁHOZ VÁLASSZA A KISBUSZ BÉRLÉST!

Óvodások és kisiskolások körében is népszerű foglalkozásnak számít a korcsolyázás és az úszás. Mivel ezeket az órákat nem lehet az intézmények falain belül megtartani, külső helyszínt szükséges találniuk a pedagógusoknak, viszont sok esetben az intézménytől távolra esik az uszoda vagy a korcsolyapálya. Ezek a foglalkozások rendkívül hasznosak a gyerekek szempontjából, ezért nem érdemes a körülmények miatt lemondani róluk, hanem inkább szállíttassa a kicsiket a helyszínre, ehhez pedig döntsön kisbusz bérlés mellett!
A kisbusz bérlés minden szempontból előnyösnek bizonyul. Egyrészt biztonságban tudhatja a kicsiket, másrészt nem befolyásolhatja az időjárás az úszáson vagy a korcsolyázáson történő részvételt, ez pedig most az őszi és téli időszakban igazán kedvező helyzetet teremt. Természetesen az anyagi előnyökről se feledkezzen meg! A kisbusz bérléssel jelentős összeget megspórolhat az intézmény, amit pedig más foglalkozások költségeire is fordíthat a jövőben a vezetőség.
A kisbusz bérléshez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken! 

MIKROBUSZBÉRLÉS AZ OKTÓBERI HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE? UTAZZON VELÜNK!

Közeleg az október és vele együtt a várva-várt októberi hétvége is. A legtöbben kihasználják a kínálkozó alkalmat és ilyenkor elutaznak valahová párosan, vagy egy nagyobb társasággal. A mikrobuszbérlés célszerű döntés lehet azoknak, akik az utóbbit választják, és többedmagukkal veszik nyakukba az országot, vagy külföldre utaznak.
Keressen meg minket bizalommal, és vegye igénybe szolgáltatásaink közül a mikrobuszbérlést az októberi hosszú hétvégére! Siessen, mert ha az utolsó pillanatra hagyja a foglalást, már nem biztos, hogy olyan járművet vehet igénybe, mint amilyet szeretett volna! 18, 21 és 26 fős mikrobuszokat kínálunk bérlésre mindnekinek, aki baráti társasággal, kollégákkal, netán a családdal, rokonokkal indul kirándulni.
Érezze jól magát az októberi hosszú hétvégén, és ne legyen gondja olyan dolgokra, amik felesleges kényelmetlenségeket okozhatnak. Miért utazna tömegközlekedéssel, amikor itt van Önnek a mikrobuszbérlés?
Forduljon hozzánk bizalommal, és érdeklődjön a mikrobuszbérlés részleteiről a megadott elérhetőségeink egyikén! 

INDUL A SULI, AZ OLCSÓ KISBUSZ BÉRLÉS JÓ MEGOLDÁS MINDEN ÚTHOZ!

Az őszi iskolakezdés ismét felpezsdíti a tanulók életét. Elkezdődnek az órák, a különórák, az edzések, valamint újabb osztálykirándulásokra is sor kerül. Egy egész osztályt utaztatni igazi kihívás, nem könnyű feladat mindenkire figyelni, és az egész csoportot együtt tartani. A tömegközlekedés helyett ilyenkor ajánlott megfontolni más lehetőségeket is, és inkább olcsón kisbuszt bérelni. Ennek a megoldásnak sok előnye van!
Egyrészt egy kisbuszban minden gyerek kényelmesen elfér a kísérő tanárokkal együtt, másrészt könnyebb vele parkolni, és persze gyorsabban is lehet vele haladni. Egy kisbusszal egyszerűen megközelíthető minden célpont, nem kell a menetrendekhez igazodni, így bármikor lehet pihenőket tartani.
Keressen fel minket bizalommal, és béreljen kisbuszt olcsón cégünktől! Minden alkalommal színvonalas, biztonságos, karbantartott járműveket bocsátunk az ügyfeleink rendelkezésére, ráadásul nagyon kedvező árakon. Amennyiben már a közeljövőben szeretne olcsón kisbuszt bérelni, a honlapunkon feltüntetett elérhetőségeinken tájékozódhat a részletekről! 

KISZÁMÍTHATATLAN A MENETREND? DÖNTSÖN INKÁBB AZ AUTÓBUSZ BÉRLÉS MELLETT!

Legyen szó bármilyen tömegközlekedési eszközről, az utasok gyakorta bosszankodnak a kiszámíthatatlan menetrend miatt, ami rengeteg kellemetlenséget okozhat. A csúszások miatt egyesek például lekésik a csatlakozásukat, arról nem beszélve, hogy kánikulában egyszerűen kínzó érzés, ha az embernek várakoznia kell a járművekre. Ha Ön nagyobb társasággal tervez nyaralást és nem szeretné sem magát, sem utastársait kellemetlen helyzetbe hozni, válassza az autóbusz bérlést!
Az autóbusz bérlés lehetővé teszi, hogy az adott társaság a maga ura legyen, vagyis semmilyen közlekedési jármű menetrendjéhez nem kell igazodni, ráadásul a bérleti díj elosztva sokkal kedvezőbb árkategóriát képvisel, mintha a vonatot vagy a buszt választanák.
Felejtse el a stresszt és a kapkodást, ne kössön kellemetlen kompromisszumokat nyaralásával vagy más célból történő utazásával kapcsolatban! Ha körülményei megkívánják, válassza az autóbusz bérlést, ehhez pedig vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken! 

BUSZBÉRLÉS AZ ÜNNEPEK ALKALMÁVAL IS

Szeretné, ha a céges karácsonyi rendezvényre vagy a szilveszteri összejövetelre együtt és pontosan érkeznének a vendégek, kényelmetlenségek nélkül?
Akkor a komfortos személyszállítás legjobb eszköze, a buszbérlés az Önnek való megoldás!
A legtöbb ember az ünnepek alkalmából rendezett eseményekre nem autóval érkezik, hiszen mindenki szeret koccintani karácsonykor és szilveszterkor is. A rendezvény helyszínére azonban néha igen nehéz eljutni tömegközlekedéssel, nem is beszélve a késő esti órákban történő hazautazásról.
Ha a buszbérlés mellett dönt, akkor könnyedén megoldhatja a személyszállításból adódó problémákat és vendégei hálásak lesznek, hogy nem kell taxira költeni vagyonukat. A legjobb megoldás, ha a rendezvényre érkezéshez a vendégek számától függően egy vagy több nagyobb autóbuszt bérel. A vendégek azonban nem valószínű, hogy egyszerre szeretnének távozni, ezért a visszaútra érdemes a kisbusz bérlés mellett dönteni. Ezzel a megoldással gazdaságosan, mégis komfortos körülmények között utaztathatja vendégseregét.
Ha megbízható céget keres buszbérlés céljából, forduljon hozzánk! 

KIRÁNDULJON TÉLEN IS!

Számos olyan látnivaló, program és kirándulóhely várja a turistákat hazánkban és a környező országokban, ahova télen is érdemes ellátogatni, legyen szó, családi, céges vagy egyéb csoportos kikapcsolódásról.
Cégünk a téli hónapokba is rendelkezésére áll az utazni vágyóknak, személyszállítással vagy buszbérléssel, hogy ne maradjanak le semmiről.

· Ha családi hétvégi kikapcsolódást terveznek, de még nem tudják, hogy jussanak el a kívánt helyre, keressék fel cégünket bizalommal!
· A céges csapatépítő programok télen sem maradhatnak el, és a távolság nem lehet akadály. Mi állunk rendelkezésükre!
· Gyerekek csoportos szállításában is segítségére leszünk kirándulások, sportprogramok, például korcsolyázás vagy síelés alkalmával is.
· Baráti társaságok, klubok téli programjait is támogatjuk szolgáltatásainkkal.

Cégünk minden egyéni kérést maximálisan igyekszik kielégíteni, különböző méretű buszainkkal és megbízható sofőrökkel állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Az évszak nem lehet akadály, bízzon a profikban és élvezze a szabadidejét! Árajánlatért keressen minket elérhetőségeinken, kollégáink mindenben állnak rendelkezésére! 

KIRÁNDULÁS, SZABADIDŐ

Csak kilép a buszból és irány a természet!

UTAZZON VELÜNK!

Minőség, megbízhatóság, kényelem!
Személyszállítás, buszbérlés belföldön és külföldön egyaránt!

Az utazni vágyók az alábbi szolgáltatásaink közül választhatnak:

• Csoportos városnézés
• Transzferek az ország teljes területén
• Országjárás, körutak
• Rendezvények, esküvők szállításainak lebonyolítása
• Koncertturnék, előadássorozatok 
• Regionális körzetekben levő cégek dolgozóinak napi szállítása
• Gyermekszállítás
• Gyermekprogramok szervezése és lebonyolítása
• Szabadidős tevékenységek szervezése és lebonyolítása

A felsoroltakon kívül, bármilyen egyedi elképzelésnek eleget tudunk tenni! Autóbuszaink a nemzetközi különjárati személyszállítási elvárásoknak maximálisan megfelelnek. Gépkocsivezetőink rugalmasak, idegen nyelvet beszélnek, autóbuszainkkal bejárták egész Európát. 

ZENEKAROK SZÁLLÍTÁSA

Napjainkban igen népszerűek az élőzenés események: klub koncertek, fesztiválok, magán rendezvények, melyek egész évben, megállás nélkül követik egymást. Hazánk igen nagy számban bővelkedik sikeres és tehetséges zenészekben, zenekarokban legyen szó bármilyen műfajról. Azonban a folyamatos utazást megoldani nem egyszerű feladat akár országhatáron belül, akár külföldi turnéról van szó.
Egy koncertsorozat gyakran hónapokon keresztül előre lekötött eseményeket foglal magába, miközben mindig adódnak újabb és újabb felkérések, egyedi megrendelések, ezért a szállításban rugalmas, terhelhető és megbízható szakemberre és szolgáltatásra van szükség. Cégünk maximális szakértelemmel és pontossággal vállalja zenekarok, zenészek szállítását akár egyedi megrendelésről legyen szó, akár több állomásos koncert turnéról. Az előadóművészeket kényelmes buszokkal, időben juttatjuk a célállomásra, belföldön és külföldön egyaránt.
Ha Önnek is megbízható szállításra van szüksége koncertekhez, válassza cégünket és szolgáltatásunkat! Ha felkeltettük érdeklődését forduljon hozzánk bizalommal egyedi árajánlatért és további információkért! 

Kapcsolat

Dániel Dóra +36 30 584 5676
Csányi Krisztián +36 30 986 8372
Gyaraky Gábor +36 30 226 8385
Iroda +36 1 700 4003
Email: abusz@abusz.hu
Email: korea@abusz.hu

Cím

2724 Újlengyel, Kossuth Lajos u 69.
Adószám: 25367827-2-13
Telephely: 1149 Budapest, Egressy út 15